fotózásról mindenféle

Fotós infók gyüjtőhelye

Fotós infók gyüjtőhelye

Da Capo - Második tétel

2017. október 16. - fotoinfo

 

 

dacapo-masodiktetel-szigetifotokiallitas.jpgHamarosan öt éve lesz: 2012 decemberében kezdődött el az időutazás. Egy pozsonyi művelődési ház büféjében találkoztam Jerzi Stivinnel, a nagyszerű fuvolistával és készítettem róla néhány fotót egy 1979-ben készült felvételem nagyításával. Huszonhét kép készült kb. három év alatt az első lendülettel, és néhány nagyszerű hangulatú  kiállítás – Budapesttől Genováig – után úgy éreztem, hogy ennyi elég is volt. Néhány hónap vagy inkább közel egy év után azonban felébredt bennem újra a vadászösztön és nyugtalanítani kezdett, hogy mi lesz azzal a néhány nagyszerű muzsikussal, akikről ugyan kézben van, vagy valahol a polcok mélyén kell hogy legyen a negatívom, de nem készült még róluk új kép.

 

dacapo-masodiktetel-szigetifotokiallitas_meghivo.jpgÚjra kezdődött tehát a negatívkeresés, a szkennelés, a nagyítások elkészítése és főleg az egykori alanyok megkeresése. Ennek a munkának lett az eredménye újabb tizenöt fotó, a zenéből kölcsönzött kifejezéssel a da capo sorozat második tétele.

Reményeim szerint a kiállítás megnyitóján a portréalanyaim közül többen személyesen is jelen lesznek. (Szigeti Tamás)

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Kérjük, jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre.

A tárlat megtekinthető az üzlet nyitvatartása szerint 2017. december 2-ig.

M E G H Í V Ó

SZIGETI TAMÁS fotográfus

DA CAPO – MÁSODIK TÉTEL

című kiállításának megnyitójára

Megnyitó időpontja: 2017. október 19., csütörtök 17.30 óra

Helszzín:  Cultiris Galéria, Örkény István Könyvesbolt
Cím: 1137 Budapest, Szent István krt. 26.

A kiállítást megnyitja: Dániel András író, illusztrátor

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotoinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr1413339479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása