A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ legújabb kezdeményezése egy olyan periodika, amit komoly szakmai műhelymunkával állítanak össze és az ebbben résztvevőknek megjelenési lehetőséget biztosítanak a legrangosabb nemzetközi szakmai eseményeken is.
A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A lapszámok létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg, a műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal. Célunk, hogy az elkészült kiadvánnyal a legtöbb európai fotósrendezvényen, fesztiválon megjelenjünk.
A műhelymunkában résztvevő alkotók és elméleti szakemberek közös gondolkodással, tervezéssel és kísérletezéssel hoznak létre egy olyan többfunkciós kiadványt, amely egyszerre töltheti be a folyóirat, a plakát és a sokszorosított műtárgy funkcióit. A tematikus számok tartalmának előkészítésekor az adott témát elméleti és gyakorlati szempontból is vizsgáljuk: az elméleti szakemberek a teoretikus alapot biztosító írásokat és a résztvevő művészek munkáit elemezve szakszövegeket írnak, a fotográfusok pedig az adott téma mentén készítik el a CAPAZINE-ben megjelenő alkotásaikat.
Az első szám címe LET’S PLAY!, központi témája a „taktikák”, amelyhez elsősorban Lev Manovich: A mindennapi (média)élet gyakorlata című írása szolgál teoretikus alapul.
Meghívott előadók:
- Gerhes Gábor fotográfus, képzőművész, egyetemi óraadó (Budapesti Metropolitan Egyetem)
- Csatlós Judit kulturális antropológus, művészeti író, kurátor (Kassák Múzeum)
A műhelymunka vezetői:
- Gellér Judit kurátor, Capa Központ
- Mucsi Emese kurátor, Capa Központ
A műhelymunkán való részvételre olyan fotográfusok és elméleti szakemberek (kurátor, művészettörténész, szakíró stb.) jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy minimum fél éven keresztül, kétheti rendszerességgel (péntekenként 2–3 óra) részt vesznek a foglalkozásokon és a kiadvány elkészítésében is tevékenyen közreműködnek.
A jelentkezéseket szakmai önéletrajz, online portfolió és rövid motivációs levél kíséretében a capazine@capacenter.hu e-mail-címre várjuk, „CAPAZINE 2018” tárggyal 2018. március 06. éjfélig.
Az egyes műhelymunkák létszáma korlátozott: kiadványonként 8 fő fotográfus és 4 fő elméleti szakember tud részt venni. A jelentkezők közül az első műhelymunka 12 tagját a beküldött anyagok alapján a Capa Központ kurátorai választják ki. A foglalkozások nyelve magyar, angol nyelvtudás előnyt jelent. A részvételt nyert pályázókat e-mailben értesítjük 2018. március 14-ig.
A CAPAZINE LET’S PLAY! című első számának tervezett megjelenése 2018. szeptember.
Forrás: Capa Központ
--
Tetszett? Kövess minket!