fotózásról mindenféle

Fotós infók gyüjtőhelye

Szakmai kiadványt indít a Capa Központ

a műhelymunkán összálló periodikával a nemzetközi fesztiválokat is megcélozzák

2018. február 23. - fotoinfo

fotoutca_mg_4871w_mate-peter-workshop.jpgA Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ legújabb kezdeményezése egy olyan periodika, amit komoly szakmai műhelymunkával állítanak össze és az ebbben résztvevőknek megjelenési lehetőséget biztosítanak a legrangosabb nemzetközi szakmai eseményeken is.

CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A lapszámok létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg, a műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal. Célunk, hogy az elkészült kiadvánnyal a legtöbb európai fotósrendezvényen, fesztiválon megjelenjünk.

A műhelymunkában résztvevő alkotók és elméleti szakemberek közös gondolkodással, tervezéssel és kísérletezéssel hoznak létre egy olyan többfunkciós kiadványt, amely egyszerre töltheti be a folyóirat, a plakát és a sokszorosított műtárgy funkcióit. A tematikus számok tartalmának előkészítésekor az adott témát elméleti és gyakorlati szempontból is vizsgáljuk: az elméleti szakemberek a teoretikus alapot biztosító írásokat és a résztvevő művészek munkáit elemezve szakszövegeket írnak, a fotográfusok pedig az adott téma mentén készítik el a CAPAZINE-ben megjelenő alkotásaikat.

Az első szám címe LET’S PLAY!, központi témája a „taktikák”, amelyhez elsősorban Lev Manovich: A mindennapi (média)élet gyakorlata című írása szolgál teoretikus alapul.

Meghívott előadók:

  • Gerhes Gábor fotográfus, képzőművész, egyetemi óraadó (Budapesti Metropolitan Egyetem)
  • Csatlós Judit kulturális antropológus, művészeti író, kurátor (Kassák Múzeum)

A műhelymunka vezetői:

  • Gellér Judit kurátor, Capa Központ
  • Mucsi Emese kurátor, Capa Központ

A műhelymunkán való részvételre olyan fotográfusok és elméleti szakemberek (kurátor, művészettörténész, szakíró stb.) jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy minimum fél éven keresztül, kétheti rendszerességgel (péntekenként 2–3 óra) részt vesznek a foglalkozásokon és a kiadvány elkészítésében is tevékenyen közreműködnek.

A jelentkezéseket szakmai önéletrajz, online portfolió és rövid motivációs levél kíséretében a capazine@capacenter.hu e-mail-címre várjuk, „CAPAZINE 2018” tárggyal 2018. március 06. éjfélig.

Az egyes műhelymunkák létszáma korlátozott: kiadványonként 8 fő fotográfus és 4 fő elméleti szakember tud részt venni. A jelentkezők közül az első műhelymunka 12 tagját a beküldött anyagok alapján a Capa Központ kurátorai választják ki. A foglalkozások nyelve magyar, angol nyelvtudás előnyt jelent. A részvételt nyert pályázókat e-mailben értesítjük 2018. március 14-ig.

CAPAZINE LET’S PLAY! című első számának tervezett megjelenése 2018. szeptember.

Forrás: Capa Központ

--

Tetszett? Kövess minket!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotoinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr8713693076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.